Tudom, lehet (és van is) a haikunak nagyon meghatározott, és kötött szabályai, erről több helyütt olvastam magam is, mégis nekem a hangulatot, és egyben 17 szótagban okosan beleillesztett gondolatot is reprezentálnia kell az igazi haikunak. Mint itt a felsorolt néhány példában ez tökéletesen meg is valósul. Az igazság a fogyaszthatóságban lehet. Ami megragad bennem, az jó, az mély, és kellemesen szép, játékos, élvezhető. Aki röviden, tömören képes átfogni világot megrengető dolgokat, abból megragadni a rá jellemző, a lényét kifező dolgokat, annak lehetnek sikerei ezen a téren. Írásaid szépek, értékesek. Nekem nagyon tetszenek.

Akkor Rád is igaz:

" Az eszem jól vág,
az emlékezetem csapnivaló"

(Montaigne)

Soha az életben nem lennék képes egy haikut sem megírni, mert túl bonyolult nekem, de nem is emiatt írok, hanem azért mert nem gondoltam volna hogy ennyi idős vagy. :)

@Sherry: Igazán nagyon kedves vagy, köszönöm. Igen, úgy van az a költészettel (is), hogy vagy megérint valami, vagy nem. Ha nem, akkor hiába mondják, hogy pedig ilyen meg olyan. Örülök, hogy az enyéimben találtál értéket, üzenetet, hangulatot.

@trixi: az emlékezetemmel nincs különösebb baj, másegyebet elég jól megjegyzek (hogy mást nem mondjak, bejelentkezési jelszavak tucatjait), de a szövegmemorizálással mindig is komoly gondjaim voltak.

@Armida Galina: öregebbnek gondoltál :)?

Jaj nem nem, hanem azt hittem a fotó alapján hogy úgy negyven lehetsz. Meglepődtem nagyon. :)

Nem tudom mennyire fontos hír számodra, de olvasód lettem.

Örömömre!

Szia!
Érdekes, amit a PS.-ben írsz. Én sem tudom megjegyezni a verseimet, másét sem. Néha visszamondják nekem, én meg megkérdezem, ki írta :) Az iskolai felelés is kínszenvedés volt, mert reggel megtanultam a verset és ha délig nem kérdezték vissza, akkor elfelejtettem. A haikukat pedig vagy leírom rögtön, vagy arra sem emlékszem, hogy egyáltalán miről is szólt. A prózát meg fejben írom, de csak nagyvonalakban. Aztán csiszolgatom és a végén leírom. Évek után meg előveszem és átírom az egészet. Igaz, nem ebből élek, szórakozás az egész. Csak így eszembe jutott, arról, ahogy meséltél.
Amúgy rendszerekben gondolkodom és képekben....

Én meg azt hittem, ezzel csak én vagyok így. Sakkozni sem tudok tábla nélkül...

Én is azt hittem. Hogy állsz a jegyzeteléssel? Én mindent fejben tartok és képes vagyok lejegyzetelni több órás értekezleteket akár másnap. Ha viszont jegyzeteket készítek az értekezlet alatt, akkor mindent elfelejtek, még azt is, miért is írtam le. Az egyetemen sem jegyzeteltem, de vissza tudtam mindent mondani. A baj csak az volt, hogy nem jártam az előadásokra :)
Sakkozni tábal nélkül? Nem vagyok én fakir!

Én se nagyon jegyzeteltem az egyetemen, mert pár nap múlva már nem tudtam elolvasni a saját írásomat. Ebben persze a nyelvi nehézség is benne volt: épp elég volt megérteni az orosz és ukrán magyarázatot, még leírni is túl fárasztó lett volna. Ha mégis, akkor meg annyira elnagyoltam, hogy utána tényleg nem vettem semmi hasznát. Ha lehetett, könyvből tanultam. Ha nem volt könyv, akkor nálam pedánsabb diákok jegyzeteiből...
Értekezletekre szerencsére soha nem kellett járnom.

Neked szerencséd volt, hogy voltak magyarok körülötted. Én egyedül voltam magyar az oroszok között és természetesen alig tudtam oroszul az iskola után. Fél évembe telt, míg megtanultam, de aztán tökéletesen. Az írással nekem is gondjaim vannak, én sem tudom elolvasni. Igaz, idejét sem tudom már, mikor írtam kézzel. Viszont tíz újjal gépelek. Néha még helyesen is. Ahogy öregszem, egyre többet hibázom és egyre lustább vagyok visszaolvasni, hogy javítsak. Pedig valamikor csak ötös tollbamondásokat írtam. Csúnyán, de helyesen.
Egyszer találkoztunk. 85 ősze volt. Nevickei vár. Volt ott egy vendéglő. Egy szőke lánnyal voltál, én egy szőke nővel. A falnál ültél, valami freskó alatt. Négyen voltiunk az étteremben. Én ismertelek, te nem. Még az ételszag is az oromban van. Még mindent látok, képeket. Csak le kellene írnom. Fura, hogy itt talákozunk és a haikuk apropóján, Én akkor azt sem tudtam, mi az.

Hű, eszerint ez egy érdekes találkozás. Eszerint Ungvár-környéki lennél? Belekukkantottam a naplódba, de életrajzfélét nem találtam, csak sejtem - pl. a Moszkva-téri jegyzetből -, hogy ma Bp-en élsz. Érdekes lenne többet tudni rólad, legalább dióhéjban és csak azt, ami publikus.

85 ősze? Kicsit gyanús az évszám. A szőke lány a feleségem kell hogy legyen, de ebben az időben Kolos fiunk alig múlt féléves, Éva nélküle nemigen mozdulhatott ki. Bár lehet, hogy egy röpke fél délutánra kirohantunk Nevickére őszt nézni - akkoriban nem múlhatott el program enélkül. De biztos, h nem volt mellettünk egy babakocsi? (A freskó stimmel, csak épp sgraffito volt; más technika, de ez is falra készül; az étterem akkori belső dekorációit négy festő készítette, közte nagybátyám. Ha tehettük, akkor a termet uraló nagy munkája, a táncoló hucul pár alá ültünk.)

És te honnan ismertél engem?

Valahol Ungvár környékéről. Sőt jó pár évet Ungváron is éltem. Budapesten csak átutazóban vagyok, a Moszkva-téri jegyzet is csak átutazóban készült. Inkább olyan csavargó féle vagyok. Hónapokat, néha egy, talán másfél évet lakom egy helyen, egy országban, aztán megyek tovább.
A babakocsira nem emlékszem, de nem kizárt. A freskóra (sgraffito) inkább. A táncoló pár alatti asztal az ablaktól a második volt. Biztos, hogy 85 ősze volt, mert akkor még ittam, és konyakot rendeltem. Nekem kihozták :) Kint várt a szolgálati Volga a sofőrrel. Én is ősznézőbe voltam kint. Szép arra az ősz, a bükkös ezüstös törzsei, az aranylevelek... És amikor szellő rezdül, aranyesső hullik a fákról... Eh, rég volt.
Tősgyökeres helyi vagyok, a nevem sokat mondana neked, ezért nem mondom. A Juventus űrhajó volt gyerekkoromban a kedvenc könyvem. Ismertem a papádat és téged is ismerlek, van jó pár közös ismerősünk is. Akkor még az egyetemet gyürted én meg magasrangú vezető voltam. Azt hiszem, már kevesen emlékeznek rám odaát, elvágtam a gyökereimet.
Hogy honnan ismerlek? Azt hiszem az egyetemen mutattak be, valami kristályokat növesztettél, de meg nem mernék esküdni rád. Aztán persze volt néhány barátnőm a bölcsész szakon, összefutottunk.....
Olvastam az életrajzodat. Számomra nem várt útat jártál be. Meg kell mondjam, annak alapján amit olvastam az életrajzodban, már másnak látlak. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen erős benned a függetlenség és a szabadság iránti vágy. Igaz, változunk, és vannak dolgok, amikbe belehalunk és másként, másnak születünk ujra

Nahát, nem győzök csodálkozni.
Valóban növesztettem kristályokat, az viszont a hetvenes évek derekán, második felében volt, akkor még a fizika volt mind tanulmányaim, mind munkám tárgya.
Kilukad az oldalam a kíváncsiságtól, hogy ki vagy, de megértem, hogy "nevem sokat mondana neked, ezért nem mondom." Így viszont tippelgetni próbálok magamban...

Hm, kiváncsi vagyok, mire jutsz :)

Nem sokra, túl kevés a fogódzó; ha legalább itthoni munkaterületedet ismerném, hogy hol voltál főnök. A vezetésben nem volt túl sok magyar, te ráadásul elég fiatal lehettél. Mégsem ugrik be.

Nem mondana sokat, nem voltam szem előtt. Nem tartoztam a "magyarok" közzé. "Muszkának" tartottak és eléggé ellenségek voltak velem, mert nem "UzhGU"-t végeztem. Igen, pontosan 25 éves voltam. Kutatás-fejlesztés volt a területem, egy szövetségi hivatal osztályát vezettem.

Értem; valószínűleg az a helyzet állhat fenn, amit fentebb írsz: "Én ismertelek, te nem." Bár ennek ellentmond, hogy a neved viszont sokat mondana nekem... No mindegy, tiszteletben tartom az inkognitódat. Az itteni találkozásunk mindenesetre nagyon érdekes.

Nincs ellentmondás :)
Írjunk csak tovább. Haikukat és minden mást, mit emlékünk őriz és szemünk lát.
Itt nehezebb elveszni mint a való életben :)

A találkozás, az üzenetváltás, a haikuk...
Izgalmas, érdekes, és szép.

Az előbb nem találtam jobb szavakat. Most megvan mit éreztem. A lélegzetem is elállt olvasás közben, mert belecsöppentem a történelembe.

Hát inkább csak afféle magántörténelem.

Az pláne érdekes. :)