Honlapját előre viszem a Google-listán: Honlap-google-optimalizálás - BALLA D. KÁROLY / UngParty \ BDK BLOG \ BLOGFŐ \ Pszichodráma \ eligazít: BDK \ optimalizálom: Könyv - online könyvek letöltése

BéDéKá PolBlog // Közhírek, magándohogások. A szerző: Balla D. Károly

BDK napi Blog BDK ONLINE Írói oldal BDK bázis Aforizma, haiku, limerik Ajánlom magam Nolblog

Más:

Kultblog Filmekről Versek Zenéről Kárpátalja Pirézek Vipera linkek
admin

Mint olvasom, a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások első kárpátaljai eredményei ismeretében mind a KMKSZ, mind a vele szemben álló UMDSZ első embere a magyar pártok siralmas szereplésének okát abban látta, hogy a magyar választópolgárok szavazatait potom pénzért megvásárolták az ukrán pártok.

Ahogy a tudósítás fogalmaz, Kovács Miklós szerint "a magyar voksokat 100–150 hrivnyáért, azaz három-négyezer forintnak megfelelő összegért »egész egyszerűen megvásárolták«", Gajdos István a magyarság megosztottságát is említve ezzel egybehangzóan azt állítja, hogy "»a kárpátaljai magyarok két kiló hús árának megfelelő összegért eladták a voksaikat«, s a 2006-os választásnál is kevesebben szavaztak a magyar pártokra."

Ha ez igaz, akkor, azt hiszem, ma már senki nem vetheti a szememre azt a sok évvel ezelőtti állításomat, miszerint a kárpátaljai magyarság elvesztette tartását, demoralizálódott (s amely véleményemet határon kívül és belül annak idején mindenki sértve elutasította).

A dolog lényegét azonban a két politikus egyformán elhallgatja, tudni illik az, hogy a kárpátaljai magyarság politikai magatartásáért mindenekelőtt éppen őket és pártjaikat terheli a felelősség, ők politizálnak úgy, hogy a magyarok szemében működésük nem hogy két kiló húst, hanem egy kalap szart sem ér.

Kicsit bővebben itt: >> Egy kalap szart sem

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 8 komment érkezett ()

1. erlauer
2010. 11. 02. 14:31

Sohasem értettem, hogy lehet egy szavazatot eladni / megvenni ott, ahol titkos választások vannak. (Nálunk a romákat szokták ilyesmivel vádolni. Én azonban csak annyit tudok, hogy "jobb" helyeken a cigányok elveszítik a közmunkát akkor ha ELMENNEK szavazni.)

2. Árpa Gergely (látogató)
2010. 11. 02. 17:13

A cigánykérdés szerintem nem vág ide. Közemberek elbeszéléséből tudom, hogy a Pankevicsa-környék is meg volt vásárolva Pogorelov által 150 hr-ért fejenként. Nem azért írom, mert az előzetes jelentések alapján ő vezet, hanem azért, mert felháborítónak tartom. És itt teljesen mindegy volt a nemzetiség. A probléma az emberek felelősségérzetében van. Minden szavazat számít, sőt manapság már nehzen csalnak. Szerintem
1) Ha pénzt ajánlanak a szavazatáért - vegye el.
2) Ha kérik a személyit vagy a másolatát - küldje el az illetőt... ne mondjam hova.
3) Szavazzon esze szerint, mert senki sem tudja azt ellenőrizni.

3. kamikaze2011 (látogató)
2010. 11. 02. 21:23

Én sem értem, a gyakorlatban hogy tudják megvenni valakinek a szavazatát, honnan tudja a korrumpáló, hogy valóban rá adja majd le voksát és nem érvénytelenyteleniti azt pl. két jelölt bejelölésével. Egyébként a propaganda szövegekkel ellentétben nem rólunk választókról szólnak Ukrajnában a választások. Senki nem akarja pénzét, életét, de még csak idejét sem ránk pazarolni. Nem kell tehát azon sem meglepődnie senkinek, hogy a kiábrándult emberek némi pénz ellenében szavaznak. Sohasem a tömeg a hibás, hanem azok akik irányitani probalnak. Nem leszarom, hogy a következő 4-5 évben melyik bandita szedi majd a sápot, legalább ilyenkor fizessen. De alapvetően bajom van a nagybetűs UKRÁN DEMOKRÁCIÁval: gondolkozzatok csak el melyik honatyának éri meg saját pénzéből több milliót kidobni értünk választókért a kampányra, csak hogy aztán értünk tevékenykedjen, csak nekünk éljen. pffflll!!! Nem gondoljátok komolyan?! Én pedig nem vonnék le ilyen bátor következtetéseket a kárpátaljai magyarságot illetően, nem rosszabb magyar itt sem senki mint bárhol másutt a világon, csupán a politikából ábrándultak ki. És ezen nincs mit magyarázni meg lehet érteni.

4. kamikaze2011 (látogató)
2010. 11. 02. 21:24

5. kamikaze2011 (látogató)
2010. 11. 02. 21:25

6. kamikaze2011 (látogató)
2010. 11. 02. 21:29

upff, bocsi, ennyire nem akartam hangsúlyos lenni. Az én gépemmel lehet a baj. Sorry.

7. hunia (látogató)
2010. 11. 03. 6:40

Lehet,hogy egyes magyar emberek pénzért szavaztak ,de nem kel egy kalap allá venni ,a Kárpátaljai magyarokat egy pár ,olyan emberrel,aki ne tán pénz hiány miat ilyet tett.Ez mese ,mese ,meskete.Csakk a tökük,a tököm,tele van a Kovácsal.Gajdossal.Károlykám ne haragudj de neked sem adok igazat,(Ha ez igaz, akkor, azt hiszem, ma már senki nem vetheti a szememre azt a sok évvel ezelőtti állításomat, miszerint a kárpátaljai magyarság elvesztette tartását, demoralizálódott )Nem demoralizálodtunk.Csakk szarunk a Kovács fejére inkább,mert ha nem megy a szekere akor benünket választokat hibáztat.No meg az Orbán kormány is sokat tett azért,hogy a kárpátaljai magyarságot,meg a szlovákiai t meg ossza.Az fülkébe mmeg nem kisérheti senki a választó polgárt,tehát ODA TESSZI AZ X et ahova tetszik neki.Ugy ,hogy Kovács Miki ne handázon,menjen a P...... ba.

8. Rowdy (látogató)
2011. 05. 14. 16:41

There’s a sercet about your post. ICTYBTIHTKY

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.