Weöres Sándor: Dzsessz

Ma nagy örömöt szereztem magamnak. Sikerült letöltenem a netről régi nagy kedvencem, Manfred Mann és az Earth Band 1975-ös albumának - The Good Eart - a teljes anyagát.

Történt, hogy a lemezt azon frissében, 1975 leadta a Magyar Rádióban Komjáthy György - és én akkoriban szinte minden zenei műsort magnóra vettem, így ezt is. Már elsőre is nagyon tetszett, a számtalan újrahallgatás során egyik kedvenc zenei anyagom lett. Akkoriban eléggé új hangzást hozott a rock világába, egyszerre volt kemény és dallamos, intellektuális és közérthető - és az akkor még szokatlan szintetizátor-szólók és beszűrődő "élet-hangok" is érdekessé tették. (A lemez egy kakaskukorékolással kezdődik...). 

Aztán, amikor már vagy 200 orsónyi magnófelvételem volt, hirtelem lejárt a szalagos magnók divatja; 2-3 meglévő magnóm is éppen kiöregedett, újat már nem akartam venni, áttértem a kazettásra. Mivel megcsaládosodván helyszűke is adódott a szobámban, a magnóimtól megszabadultam, a 200 orsó 2 hatalmas zsákban elfekvőbe került. Azzal, hogy lesz majd még nekem egyszer szalagos magnóm, és akkor végighallgatom a 70-es évek összes Komjáthyját (Töltsön egy órát kedvenceimmel, 25 perc beat, Vasárnapi koktél...). 15 évvel később nagyjából ugyanez történt a kazettáimmal...

Most már szinte kizárólag mp3-as állományok formájában tárolok zenét, és szép lassan be is szereztem először az összes Deep Purple-, aztán Led Zeppelin-, Black Sabbath-, Pink Floyd-  stb. album anyagát, s merthogy közben jazzrajongó lettem, több ezer jazzfelvételt. Közel 15 ezer zenei fájl van a gépemben. Manfred Mannra most került sor. Legalább 25 éve nem hallottam ezt a remek muzsikát. Szól is ma egész nap.

Az album egyik legszebb, motívumaiban visszatérő számát, a Föld himnuszát megtaláltam a Tecsőben:

És hogy legyen valami élőbb képiség is: